TTP-KP-1/2020/1-000258 számú "Elfelejtett mesterségek" pályázat beszámolója
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott TTP-KP-1-2020/1-000258 számú “Elfelejtett mesterségek” elnevezésű Pályázat beszámolója
A projekt megvalósításával, a támogatási összeg felhasználásával Tiszadorogmán és az általunk választott testvértelepülésen a régi kézműves foglalkozásokat felelevenítettük, a technológia tanítottuk-tanultuk, mindkét településen a mesterség múzeumának gyarapítása megtörtént. A pályázat során elsősorban a helyi közösségi foglalkozás és a kosárfonó technika elsajátítása után a testvértelepülés látogatóinak is a látogatás alatt tematikus bemutatót tartottunk, ellátogattak a közeli környékbeli településekre is. A településünkön egy népi iparművész és egy régi kosárfonással foglalkozó helybeli lakos tudását kihasználva tanítottuk a helybelieket és a vendégeket. A cserelátogatásunk során viszont a mi delegáción nyert alapos betekintést és műhelyfoglalkozások során technikai elsajátítást a székelyföldi mesterségekbe. A technikai tudáson túl a néphagyományok és jelentéstartalmak is felelevenedtek Fontos volt számunkra a nemzeti identitástudat építése és erősítése.
Székelyudvarhelyi vendégeink 2021. szeptember 03-05-ig voltak Magyarországon. Tiszadorogma településről 2022.július 24-től 26-ig 20 fő látogatott el Romániába. Marosvásárhelyen megtekintettük a legszebb szecessziós épületet a Kultúrpalotát, majd Korondon, sóvágó bemutatót láthattunk. Utána egy helyi mester vezetésével egy taplász bemutatón vettünk részt. Felfedeztük Bögöz települését, ellátogattunk a Polgármesteri Hivatalba, megtekintettük a kincses Portát, ahol a székely népviselet több évszázadot is megért ruhadarabjaiból álló kiállítás található, melyet a kézzel készített textíliák, szőttesek, varrottasok és csipkék egészítenek ki. Székelyudvarhely belvárosát tekintettük meg, a Városházára látogattunk el, Yami pálinkakóstolón vettünk részt és a helyi Csokoládéüzemet tekintettük meg. A haza vezető úton még meglátogattuk Segesvárt és annak történelmi központját.
A támogatott cél megvalósult, mivel a cserelátogatásaink során delegációink alapos betekintést nyerhettek egymás kultúrájába és a különböző műhelyfoglalkozások során technikai elsajátításokat ismerhettek meg a különböző mesterségekbe. A technikai tudáson túl a néphagyományok és jelentéstartalmak is felelevenedtek. A településünkön és az általunk választott testvértelepülésen több régi kézműves foglalkozás felelevenítése megtörtént, a technológia tanítása, mindkét településen a mesterség múzeumának gyarapítása. A projekt során elsősorban a helyi közösségi foglalkozás és a kosárfonó technika elsajátítása után a testvértelepülésről érkező vendégeinknek is a látogatás alatt tematikus bemutatót tartottunk. Alapfogásokat sajátíttatunk el. A két település közötti kapcsolatot megerősítettük. Az elfelejtett mesterségek felelevenítésének lehetőségei a településeken, ezzel kapcsolatos tapasztalatcsere megtörtént, valamint a természeti értékek megőrzése generációkon keresztül. A helyi adottságok kihasználásával a település turisztikai atrakcióit fejlesztettük. A természeti értékekre vigyáztunk, ismertettük a klíma javításának lehetőségei a településeken. A Magyarországi helyszín főképp Tiszadorogmán volt, a külhoni pedig Bögöz és környékén. A kapcsolatot hosszabb távra tervezzük, és szeretnénk a fiatalabb generációt is megismertetni ezen régi mesterségek eszközeivel és a tevékenységekkel.